A tározó a Lázbérci tájvédelmi körzet területén helyezkedik el, fokozottan védett természetvédelmi területenA víztározó biztosítja az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt Lázbérci Vízművének nyersvizét, mely többek között Kazincbarcika, Ózd, Sirok és a felsorolt városok környéki telepűlések vízellátását biztosítja.

 

Területe:             77 ha

 Partja:                 Erdős és fás szakaszok, helyenként füves tisztások.

 Vízmélysége:   0-16 m között változik,legmélyebb a lázbérci gátnál, legsekélyebb  a dédesi

                              kőgátnál  és az upponyi befolyásnál

 Medre:              iszap, agyag – vékony, vastag réteg

 Akadók:            Az upponyi és lázbérci szakaszon

 

 

 

A Lázbérci-víztározó

 

Természet adta tökéletes domborulatok, felbecsülhetetlen belső értékek, tiszta, de mégis ezernyi titkot rejtő lélek, nem is kérdés, hogy a neve: Lázbérci-víztározó. Észak-Magyarország egyik legnagyobb víztározója, amelyet a Bán-patak völgyének elzárásával hoztak létre 1967 és 1970 között. Uppony és Dédestapolcsány települések között, mintegy 77 hektáron a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozó Lázbérci Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területén helyezkedik el a tó. A mesterséges tavat azzal a céllal hozták létre,  hogy biztosítsa a Sajó-völgyi iparvidék vízszükségletét és ellássa a környező településeket ivóvízzel. Az ÉRV Lázbérci Horgászegyesület 1975-ben alakult, biztosítva, így a horgászok „szomjúságának” a kielégítését is. E cikksorozat célja elsősorban a Lázbérci-víztározó és az ott alkalmazott horgászmódszerek bemutatása, bízva abban, hogy közvetve sikerül a horgászkultúrát az egyesületben és megyénkben egyaránt magasabb színvonalra emelni.

Eredményes horgászat alapvető feltétele, hogy a víz, az évszak, a környezeti tényezők, a halak függvényében állítsuk össze a felszerelésünket és a csalogatóanyagokat. A következő sorokban a tó fontosabb jellemzői kerülnek bemutatásra a teljesség igénye nélkül. A tározó mederszerkezete a dédesi és az upponyi ágban kevésbé tagolt, a vízmélység 1–1,5 m-el kezdődik, de a két ág találkozásánál már 10 m-t is elérheti. Haltartó helyeket elsősorban a legmélyebb lázbérci ágban találunk. A horgászat szempontjából a Bán-patak tavaszi áradása okozhat kellemetlen meglepetést, míg a tározóban kanyargó iszapos patakmederben landoló csali kapástalan perceket. A Lázbérci-víztározóra jellemző a hőmérsékleti rétegződés. Tavasszal és ősszel, amikor a teljes felkeveredés időszaka van, a hőmérséklet-kiegyenlítődés következtében, a mélység mentén homogén eloszlású vízkészlet található. A rétegződési folyamat akkor indul meg, amikor a felszíni vizek felmelegedése megkezdődik. Erre az időszakra a melegedő időjárási viszonyok, a hosszabbodó napok miatt fokozódó napsugárzás melegítő hatása, és a tavaszi szelek megszűnése a jellemző. A váltóréteg kialakulása már nyár elején megfigyelhető, ennek következtében a felszíntől általában 5 m alatt fellép az oxigénhiány, ami a tározó „elhalásával” jár. A horgászat nyelvére lefordítva: a nyári időszakban a mélyebb részeken napközben vízközt, míg az esti időszakban a fenéken lehetünk eredményesek. A tározó vize tiszta, áttetsző, melyet a Bán-patak áradása írhat felül.

 

A tározó az elmúlt években december végén került a jég fogságába, azonban már február közepén egy enyhébb időjárás és a Bán-patak lehetőséget ad, hogy a horgászok visszahódítsák. A jégolvadás során eredményes horgászatokban lehet részünk a dédesi ág elején, azonban ha a tározó teljes területe kiolvadt, jelentősebb visszahűlés vagy a Bán-patak áradása következtében érdemesebb egy mélyebb részt választanunk. Tavaszi és a nyári horgászatok alkalmával, természetesen, ha elég korán érkeztünk és még van lehetőségünk választani, a középső részek 2–3 m-es vízmélységet célszerű előnyben részesíteni, amit a haltelepítések esetenként felülírhatnak. Az őszi és téli időszakban érdemes a halakkal együtt költözni, és a tekintélyes mélységgel rendelkező lipóci rész felé venni az irányt. Feltéve, ha a sekélyebb részeket preferáló süllők csábításának sikerül ellenállni vagy nem vagyunk restek őket meglátogatni a Lipócból hazafelé indulva.

Az uralkodó szélirány az északkeleti, a kora tavaszi és őszi jelentősebb légmozgást leszámítva, azonban a tározó elhelyezkedéséből adódóan nem kell aggódni a horgászkedélyeket borzoló jelentősebb széllel. A feszített víztükör vagy a déli szél, azonban sokkal nagyobb riadalomra adhat okot és minden egyes kapásért ádáz küzdelem folyik ezen a napokon.

A tározó fő a hala a ponty, jellemzően 1,5–4 kg-os méretben, azonban a nagyobb „darabokra” vágyók is megtalálják a számításukat a megfelelő módszer, helyismeret és kellő kitartás birtokában. Kisebb mennyiségben, de annál nagyobb méretben fordul elő az amur és a busákból is akadnak még matuzsálemi példányok. A népes keszegállomány trónját a dévérkeszeg foglalja el, őt követi a karikakeszeg, a bodorka és a szélhajtó küsz. A ragadozó halak fő képviselői a balin, mely akrobatikus mutatványokkal borzolja a horgászok idegét, míg süllőzés közben gyakran előfordul, hogy a csuka tréfálja meg a horgászt. A tározó titokzatos lakójáról, a harcsáról sem szabad megfeledkeznünk, fokozott jelenlétére az elmúlt évek csökkenő keszegállománya utal.

Összefoglalva a fentieket: miben is rejlik a tározó vonzereje? Természeti adottságából fakadó szemet gyönyörködtető külsejében, a gondos munkának köszönhető gazdag halállományának vagy az alkalmazandó horgászmódszerek sokszínűségének. Azt hiszem, ezek együttesen adják ennek a víznek az igazi varázsát.